Máig emlékszem szüleim szörnyülködésére, amikor megtudták, hogy lány létemre az építőiparban szeretnék elhelyezkedni.
Mindig úgy gondolták rólam, hogyha egyetemet választok magamnak, akkor az jog vagy irodalom lesz – álmaikban sem fordult volna meg a gondolat, hogy majd műszaki pályára fogok állni, és matematikával meg fizikával keresem a kenyerem!
Az élet azonban kiszámíthatatlan, és az után, hogy sokat beszélgettünk a témáról, megértették, hogy egy lány is mehet fiús munkakörbe.
Elvégre ez nem jelenti azt, hogy innentől én is megváltozok – még mindig ugyanúgy viselek a munkahelyre akár kötött tunikakat is!
Mivel egyetemet végeztem, ezért a munkákba nem a legalapabb szinteken szálltam be, és nem anyaghordással vagy téglapakolással kezdtem el foglalkozni.
Ehelyett inkább a tervező asztal mellett töltöttem a napjaimat, és ha kimentem a terepre, akkor se a fizikai munka miatt tettem – így a szüleim nem érezték úgy, hogy túl fiús lánnyá váltam volna.
Ami engem meglepett, hogy az így végzett munkámba beletartozott az is, hogy elegánsan jelenjek meg, és ne olyan ruháim legyenek, mint egy átlagos építkezésen dolgozó embernek.
Mert aki tervez, annak előbb utóbb elő kell adnia az ötleteit, és aki vezeti a többieket, annak valamennyire tiszteletet is kell parancsolnia – ezek közül pedig egyik se lehetséges, ha egyszerű pólóban és farmerban megyek dolgozni.
Szüleim legnagyobb meglepetésére egyszer úgy állítottam hát haza, hogy közöltem, tunikakra lenne szükségem. Ekkor nyugodtak meg, hogy tényleg nem egy túl fiús állást választottam.
Mivel korábban nem igazán foglalkoztam még azzal, hogy mit viselek, teljesen új volt számomra a hosszan tartó ruhaböngészés vagy vásárlás folyamata.
Nem tudtam, hogy hol találok üzleteket, amikben jó árban vannak a ruhák, vagy hogy merre fele kellene ennek egyáltalán utánanéznem – az olyan dolgok pedig, mint hogy nekem mi állna jól, már abszolút nem voltak meg!
Ezért is jöttem haza a szüleimhez, mert tudtam, hogy anyukám nagy fogyasztója a ruhaipari termékeknek – ő valahogy mindig megtalálja a legdivatosabb dolgokat, mindig friss a szekrénye, és azt is tudom, hogy csődbe se ment még tőle, úgyhogy olyan helyet kell ismernie, ahol megéri vásárolni.
Ő azt mondta, hogy a munkahelyi sikereim érdekében (de nyilván egyébként is megtenné) beavat a titkába, és mutat nekem egy olyan webshopot, ahol egészen biztos benne, hogy megtalálom a kedvemre való tunikakat.
Így aztán este leültünk egy laptop elé, és egy teljesen új világot mutatott nekem.
Én nem is tudtam, hogy a vásárlás lehet olyan egyszerű, hogy csak a számítógép elé ülök le, és nem kell hozzá üzleteket végigjárnom, majd a megvásárolt termékeket hazahoznom.
Helyette mások szállítják el a lakásomig, két héten belül, úgyhogy amikor legközelebb utazok haza, akár itt is átvehetem!
Ezen felbuzdulva végig és néztük a tunikak egy hosszú sorát, amíg meg nem találtam a nekem legjobban tetszőt – persze nem volt egyszerű dolgom, mert legszívesebben mindet megvettem volna!
Édesanyám segített eldönteni, melyik állna rajtam a legjobban, és melyikkel vívom majd ki a legnagyobb tiszteletet a munkahelyemen, és végül azt választottuk.
Ő is mondott pár tippet, hogy mire érdemes figyelnem, de a legjobb, hogy ennek a boltnak a blog részén még érdekes cikkeket is találhatok a témában, arról, hogy hogyan kell öltözködnöm.
A megrendelt ruhák rendben meg is jöttek az ígért szállítási időn belül, és a következő héten már viselhettem is a tunikakat a munkahelyemen.
Pár napra rá pedig sikerült is az eddigi egyik legsikeresebb üzletemet nyélbe kötni! Úgy látszik, ennyit számít a munka világában a megjelenés – és ezért fogok mostantól is adni magamra, és erről a webshopról rendelni.