Egy házon mindig van mit felújítani, javítani, építeni. A miénket csaknem 20 éve kezdték el építeni a szüleim, azonban még mindig akad egy-két helyiség, amit nem nyilvánítanak késznek. A ház teljes mértékben lakható és ideális, azonban a padlástér vagy a pince itt-ott hagy némi kivetnivalót maga után. Szerencsére ezek nem a legfontosabb helyiségek, a konyha, fürdőszoba és a hálószobák lettek készen a leghamarabb. Annak idején a bátyjaim még kicsik voltak, amikor az építkezés zajlott, de mindig mesélik, hogy már ők is tudtak valamennyit segíteni a tevékenységekben. A szép, nagy telken voltak már növények, gyümölcsfák és egy rózsabokor, a szomszédban pedig egy kedves család egy kis barna kutyával. Akkor még az utca másik oldalán erdő volt, azóta természetesen beépült az egész házakkal.

Gyakran hallom a szüleimtől, hogy el akarják adni a nagy házat és inkább egy kisebb lakásba költöznének be. Így kisebbek lennének a költségek és az a meggyőződésük, hogy egy családi házban sokkal több minden tud elromlani, mint egy kisebb lakásban. Én ezzel nem értek egyet, de persze minden erőmmel azon vagyok ilyenkor, hogy lebeszéljem őket a ház eladásáról. Itt nőttem fel, rengeteg szép élmény köt ide. Hogyha befejezem az egyetemet és főállásban fogok dolgozni, nem csak részmunkaidőben, jobban fogom tudni anyagilag támogatni őket. Persze vissza fogják utasítani, de egy-két ajándékkal mindig szeretem őket meglepni.

Az utóbbi időben elhatározták a szüleim, hogy felújítják a pincét, mert kezd elszabadulni benne a pokol. Egyre több régi holmi, kihasználatlan kacat hever szerte szét, a por ellep mindent, nincs elég tároló. Emiatt elhatározták, hogy beszereznek egy új polcrendszert. A szüleim újabban előszeretettel rendelnek dolgokat az internetről. Először kételkedve álltak a dologhoz, majd miután látták, hogy én milyen gyakran rendelek és jók a tapasztalataim, ők is kipróbálták és azóta rákattantak. Így nem volt kérdés, hogy polcot is az interneten fognak keresgélni. Rá is találtak a rackinglog.hu webáruházra, ahol sokféle salgó polcot, galériás állványrendszert vagy különféle célokra és helyiségekben használható polcrendszereket lehet beszerezni. Nagyon nagy itt a választék és minden polc személyre szabható. A magas minőség szintén nem kérdés.

A polcrendszert tehát innen rendelték a pincébe. Felvették a szakemberekkel a kapcsolatot a honlapon megadott telefonszámon, majd időpontot egyeztettek egy személyes helyszíni felmérésről. Ekkor egy személyre szabott tervrajzot és egy árajánlatot készítettek, amit a szüleim nagyon kedvezőnek és ideálisnak tartottak, így megkötötték a szerződést. Az alapanyagokat ezután legyártották testre szabottan, majd kiszállították őket házhoz. A műszaki dolgozók maximális precizitással és megbízhatósággal telepítették be a pincébe a polcokat. Különböző kiegészítőket is lehet hozzájuk rendelni, mint például irattárolót, címketartót vagy elválasztót. Mióta beszerezték ezt a salgó polcot a szüleim, sokkal rendezettebb és átláthatóbb a pince.

Nem sokkal a pincefelújítás után apukám munkahelyén is új bútorokat, elemeket szereztek be a raktárba. Ott is szükség volt új fémpolcokra, csak ott sokkal nagyobbakra. Ezért apukám visszatért az említett honlapra, hogy megnézze a galériás állvány kínálatot. Nem is csalódott, ahogyan első alkalommal sem. A raktár hatalmas és a belmagasság is hasonlóan nagy. Így adott volt, hogy egy többszintes galériás állvány kerül majd beszerzésre. A többszintes polcrendszer lehetővé teszi, hogy a belmagasságot és a rendelkezésre álló területet maximálisan kihasználjuk. Több emeletes, közbülső járószintes állványrendszereket is létre lehet hozni a kézi rakodású moduláris polcrendszerek segítségével.  Lépcső, korlát, feladókapu is rendelhető a galériás állványhoz kiegészítésképpen. Ismét úgy történt az igényfelmérés és az elemek legyártása, mint a pincénkben álló polc elkészítésekor. A szakemberek mindent nagyon precízen és gyorsan végeztek el. A kiszállításra sem kellett sokat várni, a magas, többszintes galériás állványrendszer hamarosan már használatra készen állt a cég raktárában.  Az állványrendszer nagy teherbírásának köszönhetően bármilyen tárgyat elbír, amire csak szükség van az adott raktárban. A használata nagyon könnyű és biztonságos, gyártói garancia is jár a polcokhoz.