Építőipari dolgozóként fontosnak tartom a minden napi munka utáni tisztálkodást. Ugyan is egész nap nagy munkagépekkel, olajos eszközökkel és mindenféle olyan dologgal kerülök szembe, amik bizony rettentően koszosak. Gondoljunk csak bele, hogy egy ingatlan építésénél, onnantól kezdve, hogy a föld alatt a csövek lefektetésében és azok helyének kiásásában, vagy éppen az alap lebetonozásában, a vázon való hegesztésekben épület burkolásban, tetőszerkezet kialakításban, belső terek megalkotásában, mindenben segédkezni kell. És ez az épület elkészítésének 80%-ban még rengeteg porral, olajjal, sárral, és még sok féle kosszal jár. És ezt igazán nem könnyű lemosni, hiába van rajtunk kesztyű, vagy védő ruházat. Akarva akaratlanul is, még az arcunk is koszos egy munkanap után.

A tisztálkodás egy kötelező része a munkának, hogy az alapvetően az emberre nem túl jó hatással lévő anyagokat eltávolítsuk a bőrünk felületéről. De mint mondta, ez nem egyserű feladat. A legtöbbször sebbenzinnel, alkohollal, vagy körömlakklemosóval kell eltávolítani a koszt nem csak ruhánkról, hanem a bőrünkről is. Mondanom sem kell, hogy ez mennyire nem tesz jót neki. Mennyire kiszárítja az alkohol a felületét, csíp, fáj, kellemetlen a tapintása és kellemetlen érzés. És akkor még el sem kezdtünk zuhanyozni.

Nem vagyok egy panaszkodós típus, de az utóbbi időben már nagyon nehezen bírom a mindennapos megpróbáltatásokat ilyen téren. És mivel nagyon sok a munka, így regenerálódni sincs idő. Sokszor 1-2 hónap megfeszített munka után tud a bőröm először mentesüli a szennyeződések alól és akkor már annyira elgyengült, hogy pernyeszerűen tudom lemorzsolni a tenyeremről, vagy az arcomról.

Úgy döntöttem, hogy hozzáértő személyekhez fordulok ez ügyben, mégpedig a családom női tagjaihoz, akik kitűnően értenek ahhoz, hogy megmondják, kinek milyen típusú bőrápolásra van szüksége, hiszen nagyon sokat foglalkoznak vele.

Vázoltam is nekik röviden a problémámat, miszerint már elegem van abból, hogy szó szerint fáj a bőröm, ha bármi hozzá ér.
Javasoltak kézkrémet, arckrémet, testápolót, mindent, de mondtam nekik, hogy ennél egy picit egyszerűbb megoldásra volna szükségem, ami már most rutinszerűen benne van az életemben.

Egy kis gondolkodás és internetes szörfözés után átküldtek nekem egy weboldalt, ahol megtalálták a számomra legegyszerűbb és legmegfelelőbb kezelési lehetőséget.
Ez nem volt más, mint egy natúr testápoló, melyet a mindennapokban tudtam használni. A lehető legegyszerűbb a használati módja, hiszen egy tusfürdő. A mindennapi rutinomba beletartozik és igazán semmire nem kell odafigyelnem. Ez a tusfürdő egy természetes anyagokból, vitaminokban és Omega zsírsavakban gazdag, krémes állagú tusfürdő. Finom narancsos illata van, és online rendelés esetén ingyenesen kiszállítják, sőt a második terméket már 50%-kal olcsóbban kapom, ha egyszerre rendelem.

Meg is rendeltem, és már alig vártam, hogy megjöjjön. Sosem gondoltam volna, hogy valamire, ami számomra egy abszolút nem számottevően fontos dolog az életben, csak mindig legyen, ennyire fel tud csigázni. De erre mondják, hogy a szükség törvényt bont, még ilyen téren is.

Pár nap elteltével meg is jött, átvettem, kifizettem és alig vártam, hogy kipróbálhassam. Már aznap azonnal meg is tettem és kíváncsian vártam az eredmény. A használata nagyon kellemes volt, egészen megnyugtatta a bőrömet és rendkívül hidratáltnak éreztem. De persze egy használat után azért még nem tudtam véleményt alkotni. Nem úgy, mint egy hét aktív használat után. Egyszerűen annyival jobban éreztem magam. Nem fájt felvenni a pólómat, nem okozott nehézséget borotválkozni, vagy kezet fogni valakivel. Sokkal, de sokkal jobban éreztem magam és azt gondoltam, hogy még szerencse, hogy nem akartam három különböző féle krémet használni, hanem csak egy sima megoldásra törekedtem, ami mostanra már egyértelműen a legjobb megoldásnak bizonyult.

Hálás vagyok azoknak is, akik ajánlották és persze a cégnek is, aki forgalmazza és készíti a tusfürdőt.
Annyival jobban érzem magam, hogy a kollegáimnak is feltűnt, akik azonnal elkezdtek kérdezősködni, hogy mégis mi ennek az oka és mivel tudom, hogy ők is ugyan ezzel a problémával küzdenek, nem voltam rest javasolni nekik a terméket, hátha náluk és hasonlóan jó eredményt hoz létre, és megkönnyíti a munkánkat.