Mindig is érdekelt az építészet és az ehhez kapcsolódó tervezési, kivitelezési folyamat is. Eleinte a tervezés része volt az, amit igazán izgalmasnak találtam, de be kellett látnom, hogy nem való nekem. Nem értettem hozzá, nem voltak jók a jegyeim az ehhez kapcsolódó tárgyakból és inkább elkezdtem magával a folyamattal foglalkozni. Mindig ámulattal néztem a nagy munkagépeket már kiskoromban is, és úgy tűnik, hogy a munka fizikai része az, ami hozzám való. Olyan középiskolába mentem, ami erre szakosodott, majd jelentkeztem főiskolára is. Jó eredményeket értem el, de úgy gondoltam, hogy több gyakorlatra lenne szükség, hogy még jobb lehessek. Ezért próbáltam keresni valamilyen diákmunkát a környéken. Egy barátom javasolta, hogy jobban tenném, ha iskolaszövetkezeten keresztül keresgélnék, mert annak több előnye is van. Ő a TopiWork honlapját ajánlotta. Az iskolaszövetkezet nappali tagozatos tanulóknak nyújt munkalehetőséget.

Az előnyök közé tartozik, hogy a diákok a saját tanult foglalkozásuknak megfelelő állást tudnak választani a több száz meghirdetett munkából. Lehet találni fizikai, irodai, alkalmi és otthoni állásokat is. A keresőbe be kell írni, hogy hol és milyen típusú munkát keresünk, hogy megkönnyítsük a böngészést. Nekem nem kell aggódnom, mert budapest diákmunka nagy számban elérhető a honlapon. De azoknak se kell aggódni, akik nem budapestiek, mert az ország teljes területén nyújt álláslehetőségeket a TopiWork a tanulók számára.

Másik előny a tapasztalatszerzés. Azzal, hogy a tanulók az elméleti tudásukat alkalmazni tudják a gyakorlatban, éles helyzetekben is, jelentős fejlődést érhetnek el az iskolában. A jövőjük szempontjából pedig fontos, hogy már tapasztalattal rendelkeznek. Ugyanis a munkaadók szívesebben alkalmaznak olyanokat, akiknek már szerepel munkatapasztalat az önéletrajzában. Arról nem is beszélve, hogy az iskolai gyakorlati órák is leigazolhatók ezzel. A beosztásuk miatt sem kell aggódniuk a diákoknak, mert saját időbeosztásuk és tanóráik szerint írhatják be magukat munkára. Ha még így is úgy érezzük, hogy túl szoros a beosztás, akkor alkalmi és otthoni munkák közül is választhatunk. A diákokat alkalmazók általában rugalmasak, de fontos, hogy a diák is rugalmas legyen. További haszna annak, ha diákmunkát kezd valaki, hogy fizetés jár érte, ami pedig mindig jól jön. Mivel én magam is Budapesten élek, ezért próbálom fenntartani magam és a budapest diákmunkával szert tudnék tenni egy kis jövedelem kiegészítésre. Arról nem is beszélve, hogy ez egy remek lehetőség arra, hogy ismeretséget szerezzek a szakterületemen dolgozókkal. Kapcsolatokat alakíthatok ki és tapasztalatokat is szerezhetek, ami a jövőben a karrierem építéséhez is hozzájárulhat.

Úgy gondolom, ha úgyis kénytelenek vagyunk dolgozni a szakmai gyakorlat miatt, akkor jobban járunk, ha inkább diákmunkát vállalunk és ugyanezt pénzért tesszük. Ha más is ugyanebben a helyzetben van, mint én akkor ajánlom, hogy látogassunk el a https://topiwork.hu/diakmunka-budapest/ linken található weboldalra. Az oldalon további információkat találunk a munkalehetőségekről és a jelentkezésről is egyaránt. A jelentkezés pofonegyszerű és online zajlik. A TopiWork gyors adminisztrációjának hála, hamar történik a jelentkezés folyamata. A gyakori kérdések között és a blogokban pedig további érdekességekre bukkanhatunk a diákmunkákkal kapcsolatban.

Nekem egy olyan budapesti diákmunka lenne a megfelelő, ahol az építőiparba tudnék belesni. Ennek reményében fogom böngészni egész este a TopiWork iskolaszövetkezet oldalát.