Azzal valószínűleg senkinek sem árulok el újdonságot, hogy az építőipar nem csak vonzza, de termeli is az igen kemény ivókat. Ha belegondolunk, talán van is valami összefüggés: egy nagyon kemény munkakört űzni mindenféle megbecsültség nélkül, télen-nyáron, ha kell, akkor hóban fagyban, mindezért pedig nem túl busás a fizetség. Természetesen vannak üdítő kivételek, akik mindent megtesznek azért, hogy az embereik minél jobb körülmények között dolgozhassanak, és igyekeznek tisztességesen meg is fizetni őket a munkájukért, sajnos azért rengetegen még mindig gyakorlatilag rabszolgasorban tengődnek. Egy régi, kedves barátom az előbbi, tisztességes építési vállalkozók táborát erősíti, hiszen, amennyire én tudom, az alkalmazottai tisztelik és szeretik, mert emberségesen bánik velük. Kár, hogy ez a ritkább. Az viszont kevésbé, hogy az építőipar bekap, megrág és kiköp, ahogyan a barátommal is tette. és bár jól fut neki a szekér, azért nehézsége is rengeteg van. Valószínűleg ezért nyúlt a pohár után, és emiatt kellett egy addiktológia magánklinika segítségét kérnie a leszokáshoz. Igazából milyen barát lettem volna, ha nem segítek neki rátalálni erre a klinikára, és nem biztattam volna, hogy kezeltesse magát?

Régebb óta tudtam, hogy gondjai vannak, első sorban ami a kivitelezéseket illeti. Sokszor megesett, hogy átverték a megrendelők és a fővállalkozók, és bár még mindig nagyon jól él a vállalkozásából, azért igen sok bevételtől elesett. Az ilyen kiesést pedig mivel lehet pótolni? Igen, még több munkával. Folyamatosan pályázik, keresi a lehetőségeket, megbízásokat, azonban az igyekezet, és mellette a kimerítő munka fokozatosan felemésztette. Mert bizony ő nem fél bepiszkolni a kezét, ha kell, akkor ő maga is beáll az emberei közé. De sajnos ebben az ivászatba is követte őket. Nem munkaidőben természetesen, de utána a kocsmába sajnos a kelleténél már nagyobb kedvvel követte őket. Egy idő után már az sem volt elég, és otthon folytatta, sőt, előfordult, hogy a munkaterületen sem tudott megjelenni, mert reggel is részeg volt. Szomorú állapot ez valakinek, aki pár éve még tele volt erővel és ambícióval. Mindenesetre úgy gondoltam, hogy segítségre szorul, és ebben a felesége is egyetértett. Megegyeztünk, hogy valamit kitalálunk.

Elkezdtem keresgélni, hátha akad egy olyan addiktológia magánklinika, ahol rövid idő alatt képesek talpra állítani, kerül, amibe kerül. Igen ám, de idehaza az alkoholisták humánus kezelése épp úgy nem divat, mint betegként elismerni őket. Bárhová tévedtem is az interneten, mindenhol a szokásos, fél éves elvonókúráról és a gyógyszeres kezelésekről írtak. Nem akartam elhinni, hogy nem létezik valami alternatíva, hogy csak úgy lehet ezeken az embereken segíteni, ha hat hónapra kivonjuk őket a forgalomból, mintha bűnözők lennének. De a gyógyászat elmaradottsága és a társadalom ítélkezése láthatólag ezt kívánja meg. Már éppen feladtam volna a dolgot, amikor belefutottam egy olyan addiktológia magánklinika oldalába, amitől megcsillant bennem a remény. Egy családi vállalkozásból kinőtt intézményről van szó, amit egy apa-fiú páros alapított, és ami merőben új módszert alkalmazva segít az alkoholistákon, igen jó eredményekkel! Gondoltam, ez lesz az, amit keresek!

Utána is néztem a dolognak, és nagyon tetszett, amit olvastam.Itt mindössze egy egyhónapos kezelésről van szó, amit egy csendes, meghitt környezetben lévő házban végeznek. Mindamellett, hogy újfajta módszereket alkalmaznak, a terápia is szerves részét képezi a gyógyításnak. Ha belegondolok, tökéletesen igazuk van, hiszen mi is lehet gyógyítóbb hatással valakire, ha nem az, hogy foglalkoznak vele és a problémájával? Igaz, az eljárásnak vannak költségei, de 75%-os sikerrátával azt kellett, hogy mondjam, igen biztató a dolog. El is küldtem hamar az oldalt a barátom feleségének, hogy ő is nézze át, olvassa el, és találja ki, hogy belefér-e nekik. Hála az égnek, hogy neki is nagyon tetszett, és azt mondta, hogy a férje egészségének nem lehet pénzbeni akadálya. Így hát egyeztettünk velük és a szakemberekkel egy konzultációt, ahol felmérik az állapotát és tanácsot adnak, illetve megtárgyalhatják a kezelés részleteit.

Őszintén reménykedtem benne, hogy a barátom még nincs olyan rossz állapotban, hogy kezelhetetlen legyen, és szerencsére így is lett. Neki is tetszett az egész ötlet, hiszen egy ideje már szégyellte az állapotát, azt pedig végképp nem akarta kockáztatni, hogy ez az egész állapot az ő és a családja rovására menjen. Nagyon büszke voltam rá, hogy ennyire elszántan és bátran állt hozzá a dolgokhoz, és az addiktológia magánklinika segítségével biztos voltam benne, hogy sikerülni fog neki. Az első és egyben legnehezebb lépést már megtette, remélem, hogy a kitartása elegendő lesz a végigcsinálásához. És amikor kijön a végén, a felépülés útjára lépve, akkor büszkén kihúzhatja magát, példát mutatva ezzel akár az embereinek is.