A párommal, Sacival két éve úgy döntöttünk, hogy lakás helyett házban szeretnénk lakni. Sikerült is vásárolnunk egy telket a megtakarított pénzünkből, azonban sajnos annyink már nem maradt, hogy egy házat is fel tudjunk építeni rá. Az utóbbi évek nagyrészt azzal teltek, hogy spóroltunk, amennyire csak tudtunk, hogy minél hamarabb beteljesülhessen az álmunk.

Tavaly tavasszal olyan jó lehetőségbe botlottunk, amit egyikőnk sem tudott visszautasítani. Saci egyik barátnője mesélte, hogy a húga időszakosan kint szokott dolgozni Ausztriában, ahol a vendéglátásban tevékenykedik. Mutatott nekünk egy honlapot, ahol segítenek magyar munkavállalóknak ausztriai munkát találni a nyári, illetve a téli szezonra. Az osztrák szállodákban ez a két főszezon, amikor több munkaerőre van szükség.

Mivel Saci tanárként dolgozik, ezért szinte az egész nyara szabad, szóval nem is volt kérdés, hogy némi plusz pénz gyűjtésének az érdekében a nyári szezonra kimenjen Ausztriába dolgozni. Szerencsére németül és angolul is beszél, bár utóbbi nem elvárás, így a munkaadók szemében is optimális jelöltnek bizonyult. Mivel azonban konyhai jártassága nincsen, így szobalányként alkalmazták tavaly nyáron őt. Jól érezte ott magát és tényleg szép összeget keresett a munkájával.

Én sajnos akkor nem tudtam vele tartani, mivel szakácsként dolgozom egy balatoni étteremben, így itthon kellett helyt állnom. Nem mondom, nehéz volt, hogy nem láttuk egymást, amíg Saci kint volt, de sokat telefonáltunk és Skype-oltunk, ráadásul az segített megtartani a lelkesedésünket, hogy ha ezt a kis időt kibírjuk egymás nélkül, akkor egyre közelebb tudunk kerülni az álmunkhoz, vagyis a házunk felépítéséhez.

A rákövetkező telet szintén külön kellett töltenünk, akkor viszont én voltam az, aki kiment Ausztriába dolgozni. Sacinak hiába van téli szünete az iskolában, az rövidebb, mint a téli vendéglátási szezon, így ő nem tudott velem tartani. Én viszont szerencsére ki tudtam menni, mivel télen a Balatonnál szinte egyáltalán nincsen forgalom, éppen ezért szakácsra is kevesebb szükség van olyankor. Szerencsére Ausztriában is sikerült szakácsként állást kapnom, szóval lényegében ugyan azt csinálhattam, amit itthon, csak éppen pár száz kilométerrel az otthonomtól.

Az idei évünk nagyjából hasonló volt, mint az előző. Saci a nyarat ismét Ausztriában dolgozva töltötte, én pedig itthon, a munkahelyemen. Az idei év már sokkal könnyebb volt, már úgymond kezdünk hozzászokni ahhoz, hogy néha mellőznünk kell egymást egy kis időre, és habár ez néha nehéz és nem is túl kellemes, az a cél lebeg a szemünk előtt, hogy ha összegyűlik a hőn áhított összeg, amiből felépíthetjük a leendő házunkat, akkor utána nagyon boldogok leszünk.

Éppen ezért, feltehetőleg a téli szezont én is ismét ausztriai munkával fogom tölteni, hogyha minden jól megy. Megszerettem az ottani közeget, jó érzés volt ott dolgozni, ráadásul a kint töltött hetek alatt a nyelvtudásom is fejlődött, sok új szót sikerült megtanulnom.

Annak ellenére, hogy jól lehet keresni ezzel a külföldi munkával, ahhoz, hogy a teljes házra való összeget meg tudjuk keresni, még jó pár éven át ezt kellene csinálnunk. Mivel azonban szeretnénk nagyjából két éven belül belevágni az építkezésbe, így sajnos kénytelenek leszünk hitelt is felvenni hozzá, de mindketten úgy vagyunk vele, hogy minél többet dolgozunk és minél több pénzt tudunk félretenni, annál kisebb összegű hitelre lesz majd szükségünk a ház felépítéséhez.