Építőipari dolgozóként nagyon komolyan veszem a határidők betartását. Nem tűrök semmilyen mulasztást vagy késlekedést, ha ház átadásról van szó. Én csak szervezem és tervezem a dolgokat, nem vagyok kétkezi munkás, de éppen ezért kell nekem figyelnem mindenre. Én tartom össze a projekteket és természetesen az én felelősségem, hogy a kitűzött napon a boldog tulajdonosok kezébe nyomhassuk a kulcsot és gratuláljunk a házhoz. Nem veszi ki magát jól, ha halogatni kell egy ház átadását. Pedig ez történt a múltkor.

Már majdnem kész volt egy ikerház, aminek az építésével már egy ideje foglalatoskodtunk, amikor egy egyik kulcsfontosságú munkásom nem jelent meg az építkezésen. Egyszerűen nem volt ott reggel, amikor kimentem a terepre. Kérdeztem a többieket, hogy mi történt vele, mert megbízhatónak ismertem, aki szól ilyen helyzetben. Csak annyit tudtak, hogy bölcsességfog fájás miatt otthon maradt. Elfutott a pulykaméreg, hogy egy ilyen apró kellemetlenség miatt képtelen dolgozni, de még szólni is elfelejtett. Nem tehettem mást, meglátogattam az otthonában.

A kanapén fekve találtam, miközben a barátnője aggódó arccal ugrálta körül. Amint meglátott, nagyon csodálkozó arcot vágott, mire csak még mérgesebb lettem. Feldagadt arca miatt egy kicsit nehezen beszélt, de nagy körülményesen elmondta, hogy igazán nem kellett volna meglátogatnom, egy-két nap és jobban lesz, nem is kell az egész hetet feküdnie. Nehéz beszéde és a foghúzástól feldagadt arca nem ezt mutatta, de hittem neki. Eldurrant az agyam és megmondtam neki a magamét, hogy miért nem volt képes szólni nekem a fogfájásáról és mint kiderült, a ma reggeli foghúzásáról. Mert akkor elengedtem volna szabadságra és kerestem volna helyette valakit, aki megcsinálja a munkát, de így most honnan kerítsek egy szakembert, aki alaposan és pontosan megcsinálja az ő munkáját, ráadásul kevesebb idő alatt, mert ugye a mai nap pocsékba ment.

A teljesen döbbent és értetlen arcát legalább annyira nem tudtam mire vélni, mint a barátnője sápadt arcát és sóhajtozását, hogy csak a bónuszt ne vonjam meg a fiútól. Amilyen mérges voltam, direkt mondtam a barátnőnek, hogy ezek után semmilyen bónuszról ne álmodozzanak, mert aki ilyen alak, az nem bónuszt érdemel, hanem elbocsátást. Arra nem is gondoltam, hogy esetleg a fogászati kezelés költségei terhelték meg a pár számláját és most igazán jól jönne egy kis jövedelemkiegészítés a fiúnak, mert a fogorvosok általában nem olcsón dolgoznak. Elnézést kértem és sétálni kezdtem a szobában, hogy megnyugodjak és összeszedjem a gondolataimat. Kezdtem kicsit lecsillapodni és megbánni, hogy ilyeneket mondtam, de ekkor már késő volt. Amint visszaültem a kanapéra, a fiú elém rakott egy lapot, amire az elmúlt percekben írta le a mondanivalóját.

A papírt olvasva egyre rosszabbul éreztem magam, mert derengeni kezdett, hogy ő valóban szólt nekem a régóta tartó bölcsességfog fájásáról és az esedékes foghúzásról. Én akkor csak rábólintottam, hogy persze, jobbulást, majd keresek mást helyette erre a hétre, de aztán teljesen kiment a fejemből. Annyira szégyelltem magam. Elnézést kértem még néhányszor, aztán megígértem, hogy a szokásosnál magasabb bónuszt fog kapni a hónapban és majd keresek helyette valaki mást, maradjon otthon nyugodtan egész héten. A barátnő elmesélte, hogy már hónapok óta vissza-visszatért a fogfájás, így a fogorvosoktól való félelmét leküzdve kénytelen volt a fiú kihúzatni a fájó bölcsességfogát. Szerencsére így megúszták a fogpótlást, hiszen a bölcsességfogat nem szükséges pótolni.

Lehet, hogy jobban oda kellene figyelnem az építkezéseken dolgozó munkásaimra?