Sokáig gondolkoztam azon, hogy pontosan milyen irányba is szeretnék majd elhelyezkedni. Sosem voltam egy túl ambiciózus ember ilyen téren, bőven megelégedtem volna a biztos fizetéssel, ami kielégíti a saját és leendő családom vágyait. Nyilván, ez alatt most nem a minimálbért értem, de nem is vagyok az a nagy karrierista, hogy tiszta vizet öntsek a pohárba. Illetve lehet, hogy az lennék ha valaha is találtam volna olyan hivatást és irányt, ami előhozza belőlem az ilyesfajta gondolatokat és érzelmeket. Mivel azonban szenvedélyesen egy irányzat felé sem tudtam sosem elköteleződni így megmaradt az az elvárás, hogy a boldogságomat inkább abból biztosítom, hogy a megkeresett pénzt okosan költöm el és igyekszem azáltal megélni az életemet, ahelyett, hogy a munkahelyem és a munkám tenne egyből azzá. Persze ez még nem is jelenti azt egyébként, hogy nincs benne a pakliban, hogy egyszer megvilágosodok és megtalálom a saját helyemet a munkaerő piacon is.

Szóval mivelhogy sosem voltam rossz tanuló és azt hiszem a kellő intelligenciám is megvolt a dologhoz úgy döntöttem, hogy elmegyek mindenképpen egyetemre, azzal is egy kis időt nyerek arra, hogy lehetőségem legyen átgondolni és keresni, hátha ráakadok valami igazán nekem valóra. A szándék tehát megvolt, ez irányból aztán nem érhet támadás, azonban sokkal inkább a volt a gond, hogy akkor már illene valami olyat választani a felsőoktatásban is, ami igazán leköt. Így végül a jó fizikai és matematikai érdemjegyeim hatására a mérnöki pályát választottam. Mivel ez még önmagában nyilván egy tág foglalom, így meg kellett találjam azt is, hogy ezen belül mégis mit szeretnék. Végül az építészet mellett döntöttem, mert valahogy kézzelfoghatóbbnak tűnt mint a villamos- vagy éppen a gépész mérnökség. Ezekben az irányzatokban még a választás után is ezer irány közül kell választani, gondoltam, az építészet legalább egy olyan dolog, ami egy adott alapra épül, aztán közben már kitalálom, hogy azon belül mit is szeretnék pontosan.

Így is lett, szerencsére minden gond nélkül be is kerültem a kiválasztott helyre, ami nyilván adott egy kellemes kezdő lökést az egyetemi karrieremnek, hogy mást nem mondjak önbizalmat és a magamba vetett hitet. Azt az érzést, hogy bár fogalmam sincs mihez kezdek majd végül de most legalább egy olyan helyre kerültem, ahol jó dolgom lehet ha megfelelően teljesítek és meg is fognak becsülni, elvégre megvannak a kellő kvalitásaim ahhoz, hogy ne kelljen szégyenkeznem.  A legjobb dolog persze az volt, hogy ha esetleg annyira megtetszik a dolog, hogy tényleg le is horgonyzok végül a téma mellett akkor meg van egy jól fizető állást ígérő diplomám, amivel effektíve el is intéztem, hogy az értekezés elején kitűzött célomat elérjem. Ez persze önmagában még nem lett volna feltétlenül elég, de azt hiszem, hogy aligha kell rosszul éreznie magát az embernek ha úgy dönt, hogy számára az építészet ha még kényszerből is, de megfelelő hivatás lesz majd végül. Szerencsére az utam bár (csakúgy mint bárki másnak, aki egyetemre jár, főleg ha olyanra, ahol elég magas a követelmény) nem volt buktató- és zökkenőmentes, de mégis elég jó irányba haladt már az első vizsgaidőszaktól fogva. Meg is ismertem egy lányt, akivel aztán igen komolyra fordult a dolog és néhány nehezebb időszakot leszámítva soha nem is inogott ez a kapcsolat soha meg. No igen, vele jött el a cikk elején megemlített család végül. Ugyanis az azóta eltelt évek elhoztak számomra egy diplomát meg egy házasságot is, hogy repül az idő! Szóval mivel ekkora már adva volt szinte minden itt volt az ideje, hogy találjak is magamnak egy megfelelő állást. Nem igazán volt erre konkrét elképzelésem, mivel a diplomám megvolt úgy döntöttem, hogy már nem várok tovább, eljött az ideje, hogy akkor az itt megszerzett tudásomat kamatoztatva vágjak neki az életemnek. Szerencsére a barátnőm is támogatott abban, hogy meghozzam ezt a számomra sokáig nagyon nehéznek tűnő döntést. Mivel ekkortájt rengeteg kérdőjel gyülekezett a fejem fölé különösen fontos volt az érzés, hogy nem egyedül és nem csak önmagamért kell most határozottan döntést hoznom. Ez nagyon sokat segített, végül aztán el is jutottam odáig, hogy elkezdtem a meghirdetett állások között kutakodni, hátha akad egy nekem való. Bár azt nem mondanám, hogy kicsattanó örömmel, de végül nyélbe ütöttem egy szerződést egy fővárosi építész cégnél. Gondoltam ha már benne leszek a dologban jobban akkor tudok úgyis időközben erre-arra elmozdulni, ahogy éppen a kedvem és lehetőségeim engedik.

Így el is telt két év az életemből. Nem volt különösebben kielégítő a helyzetem, de legalább volt egy jól megfizetett munkám, ami bőven több annál, amire egy átlagembernek lehetősége nyílik, így aztán nem is panaszkodta, egyszerűen próbáltam ténylegesen jól érezni magamat közben, ezzel pozitív töltettel kiegészíteni az életszakaszomat. Szerencsére nem is akadt túl sok problémánk azzal, hogy be tudjuk fektetni a pénzt egy kis szórakozásra. Sokat jártunk kirándulni, utazni és elkezdtem motorozni is. Ez a hobbi rendkívül hasznosnak bizonyult a távolságok csökkentése szempontjából is, elvégre ha az ember elég ügyes nagyon gyorsan tud egyik helyről a másikra eljutni ilyen módon, szóval nem is igazán volt szükségem akkor már másra, szabadnak éreztem magam. Ha éppen úgy adódott a helyzetem, akkor elmentem egyet körözni és ez mindig kitisztított és megnyugtatott.

Aztán nem sokkal később jött az eljegyzés, ami egy kicsit azért elgondolkodtatott. Ez egy nagy döntés, ami egy ugyanekkora változást is hoz az ember életében, elvégre képbe kerül már a család bővítése is és egyéb hasonló dolgok, így aztán nem nagyon lehet halogatni az olyan dolgokat, amiket még fiatalon, mondatni szabadon szeretnél vagy kell elintézned. Nekem ez a helyzet újfent elhozta a munkahely kérdést is. Szerettem volna még azelőtt minden kételyt eloszlatni, hogy az életem ténylegesen olyan módon változik meg, hogy komoly felelősség hárul rám minden szempontból. Ekkor jött egy nagyszerű lehetőség! A nagypapám, aki műszaki ellenőr már sok-sok éve éppen nyugdíjba készült menni és egy igen szép kiterjedésű munkaterület akadt így, ami csak arra várt, hogy valaki átvegye. Mivel a mérnöki végzettségem adott volt és ehhez csak egy képzést kellett pluszban elvégezni úgy éreztem vagy most vagy soha! Így hát megegyeztünk, hogy mire nyugdíjba megy megszerzem a szükséges képesítést, így lehetőségem lesz azonnal átvenni. Nagyon megörültem a dolognak, így nagyon gyorsan túl is estem a procedúrán.

Ezzel együtt ugyan el kellett költözzünk, de éppen ez járt a fejünkben egyébként is, így nem jelentett ez akkora akadályt. Az pedig különösen nagy öröm, hogy a mindennapi utazásnak köszönhetően a motoros dzseki is a munkaeszköztáram kihagyhatatlan része lett!